A két vezető a 3. Keleti Gazdasági Fórum alkalmából találkozott a távol-keleti orosz kikötővárosban.
Mun a kétoldalú megbeszélés kamerák előtt lefolytatott részében rámutatott, hogy a világpolitikai helyzet "nagyon komolyra fordult", és "ellenőrizhetetlenné válhat" az észak-koreai provokációk miatt. Együtt szeretnék működni annak érdekében, hogy Észak-Korea leállítsa provokációit, és hogy megtaláljuk a módját az észak-koreai nukleáris probléma alapvető megoldásának - mondta.
Kapcsolódó
Putyin aggasztónak nevezte az észak-koreai nukleáris és rakétakísérleteket. Az orosz és a dél-koreai elnök hétfőn telefonon beszélt egymással, és nyomatékosan elítélte Phenjan lépéseit - közöttük a vasárnap végrehajtott kísérleti atomrobbantást -, amely megítélésük szerint "súlyosan sérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatait, gyengíti a nukleáris fegyverek terjedésének megakadályozását célzó atomsorompó-rendszert, és komoly veszélyt jelent a térség békéjére és biztonságára".
Putyin akkor közölte Munnal, hogy Moszkva álláspontja szerint "ezt a rendkívül nehéz helyzetet kizárólag a tárgyalások újrafelvételével lehet megoldani".
A szerdai személyes találkozó alkalmával Mun kijelentette, hogy Dél-Korea Oroszország egyik legjobb partnere a távol-keleti területek fejlesztésében, és hogy elnöksége alatt "minőségileg új szintre" szeretné emelni a kétoldalú kapcsolatokat, ami összhangban áll Szöul "új északi politikájával" - írta az MTI.
Suvalov szerint Oroszország közel áll ahhoz, hogy megkezdje a munkálatok rá eső részét, vagyis hogy elvezesse a Csendes-óceánig a vasutat és hozzáfogjon a híd megépítéséhez. Mint mondta, az átkelő révén Japán "szárazföldi hatalommá" válik. A kétnapos gazdasági fórum alkalmából Vlagyimir Putyin orosz elnök és Abe Sindzó japán kormányfő megbeszélést folytat egymással.
Legolvasottabb
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Még mindig nem tudják Macaulay Culkin gyerekei, hogy ő Kevin
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba