Az Egyesült Államok Különleges Műveleti Főparancsnokságának parancsnoka, a tekintélyes Aspen Biztonsági Fórumon fejtette ki pénteken, hogy Washington befejezte ezt a titkos programot. A coloradói tanácskozáson Thomas tábornok hozzátette: a döntést nem a Bassár el-Aszad szír elnököt támogató Moszkvának tett gesztusként hozták meg, hanem azért, mert felmérték az évek óta folytatott program - korlátozott - eredményeit - írja az MTI.
"Nagyon nehéz döntés volt... és most az útkeresés folyik" - fogalmazott. Tony Thomas, amikor elhagyta a pódiumot, újságíróknak nyilatkozva máris megpróbált visszakozni, s hangsúlyozta, hogy semmit nem akart megerősíteni, csupán a nyilvánosságra került jelentéseket kommentálta. A CIA és az amerikai kormányzat ugyanis eddig nyilvánosan nem ismerte el a program létezését.
A héten először a The Washington Post című lap adott hírt arról, hogy a Trump-kormányzat döntött a 2013-ban, az akkori amerikai elnök által megindított titkos CIA-program beszüntetéséről. Az ellentmondásos program keretében a CIA Szíriában és az egész térségben felfegyverzett és kiképzett több, ismeretlen hátterű Aszad-ellenes csoportot. Barack Obama volt elnököt erős kritikák is érték a csoportok felfegyverzése miatt, többükről ugyanis kiderült, hogy terrorszervezetekkel tartanak kapcsolatot. (Felszabadították Moszult.)
A The Washington Post szerint Donald Trump elnök mintegy egy hónappal ezelőtt hozta meg a döntést a program megszüntetéséről, miután konzultált Herbert McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadóval és Mike Pompeo CIA-igazgatóval.
A Fehér Ház és hírszerző ügynökség egyelőre nem kommentálta a lap információit, és nem reagált Tony Thomas tábornok szavaira sem.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól