Az Irakban tartózkodó altábornagy, aki videofelvételen beszélt erről újságíróknak, mindazonáltal hangsúlyozta, arról sincs megbízható információ, hogy a terrorista vezér életben lenne.
Stephen Townsend arra reagált, hogy az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, londoni székhelyű szíriai emigráns szervezet előzőleg közölte: "megbízható információi" vannak arról, hogy al-Bagdadi meghalt.
Kapcsolódó
Az altábornagy hangsúlyozta: "minden segítőkész jelentés ellenére sem tudom sem megerősíteni, sem pedig cáfolni, hogy al-Bagdadi életben van vagy halott. Hadd mondjak csak annyit, leghőbb reményem az, hogy ez utóbbi hír legyen igaz". Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője is úgy nyilatkozott, hogy nincs olyan információja, amely alátámasztaná al-Bagdadi halálhírét.
Al-Bagdadi haláláról nem először jelentek meg hírek, de ezeket soha nem erősítették meg hitelt érdemlően. Kedden nem csupán a szíriai emigránsszervezet jelentette be a halálhírt, hanem egy orosz hírügynökség is. A RIA Novosztyi egy iraki hírportált idézett, amely viszont egy, az Iszlám Államnak tulajdonított közleményre hivatkozva közölte a terrorista vezér halálhírét.
Al-Bagdadi iraki születésű, eredeti neve Ibrahim Abad as-Samarrai, és radikális muzulmán hitszónokok családjában született Bagdadtól nem messze. 2003-ban, Irak lerohanásának esztendejében csatlakozott a lázadók csoportjához, majd az amerikaiak fogságába esett. Egy évvel később, 2004-ben bocsátották szabadon, abban a hitben, hogy inkább civil aktivista, mint katonai fenyegetést is jelentő személy. Al-Bagdadi 2014 júliusában hívta fel magára a világ figyelmét: a moszuli an-Núri mecsetben kikiáltotta az Iszlám Állam terrorszervezet "kalifátusát".
Kép forrása: MTI/AP Felipe Dana
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta