A 2016 nyarán született döntést nem lehet megmásítani - nyomatékosította Theresa May brit kormányfő a müncheni biztonságpolitikai konferencián. "Az Egyesült Királyságban az embereknek erőteljes meggyőződésük, hogy ha egyszer hoztak egy döntést, akkor a kormánynak nem az a dolga, hogy szembeforduljon velük, és közölje, hogy rosszul döntöttek" - fejtette ki a brit kormányfő arra a kérdésre, elképzelhető-e újabb népszavazás arról, hogy az Egyesült Királyság valóban kilépjen-e az Európai Unióból.
May egyúttal arra szólította fel az uniós tagállamokat, ne engedjék, hogy merev intézményi korlátok az útjába álljanak annak, hogy az EU és az Egyesült Királyság széles körű biztonsági megállapodást kössön a brexit után. A brit kormányfő figyelmeztetett, hogy "káros következményei lesznek a való világban", ha ez nem sikerül. Egyúttal leszögezte: London ugyanolyan elkötelezett Európa biztonsága mellett, mint eddig.
Kapcsolódó
"Nem szabad most a partnerek közötti versengésnek, a merev intézményi korlátoknak vagy a mélyen rögzült ideológiáknak az együttműködés útjába állniuk, és veszélybe sodorniuk állampolgáraink biztonságát" - fogalmazott a brit miniszterelnök.
A 2016 nyarán tartott referendumon a választók szűk többsége, alig 52 százaléka szavazott a kilépésre. Az Egyesült Királyság a jelen állás szerint 2019 március végén megszűnik az Európai Unió tagja lenni, akkor is, ha semmilyen megállapodás nem születik a szigetország és az EU jövőbeni viszonyáról - írta a portál az MTI-re hivatkozva.
A kép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter