A Rosenstein elmozdításáról szóló javaslatot szerdán éjjel terjesztette elő először nyolc republikánus törvényhozó, majd csatlakozott hozzájuk még három képviselő. Valamennyiüket a republikánus politikusok konzervatívabb táborához sorolják - írja az MTI.
A javaslatot Mark Meadows és Jim Jordan képviselők, a Robert Meller vezette vizsgálat eddigi leghevesebb bírálói nyújtották be. Szabálysértéssel, a Robert Mueller vezette vizsgálóbizottság munkájára vonatkozó információk visszatartásával és a kiadott információk túlzott átszerkesztésével vádolják a miniszterhelyettest. Rod Rosenstein korábban már cáfolta a vádakat, a kezdeményezésre az igazságügyi tárca nem reagált.
"Elegünk volt" - írta Twitter-bejegyzésében Meadows képviselő, aki csütörtök reggel a CNN hírtelevíziónak adott rövid interjújában a Robert Mueller vezette vizsgálat elhúzódását és a szerinte eredménytelen munkát is kifogásolta.
A kezdeményezés elemzők szerint valószínűleg nem lesz sikeres, hiszen a képviselőház többségének és a szenátus kétharmadának támogatására volna szükség az eljárás megindításához. Vezető republikánus politikusok pedig már korábban is jelezték, hogy nem támogatják Rosenstein elmozdítását.
Trey Gowdy, a képviselőház ellenőrzési bizottságának befolyásos republikánus elnöke már korábban jelezte, hogy nem támogat semmiféle kezdeményezést a Rosenstein felmentetésére. "Eltávolítani? Miért?" - fogalmazott a CBS televíziónak adott interjújában.
Hasonlóképpen nyilatkozott Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke is. Jeff Sessions igazságügyi miniszter csütörtökön egy bostoni rendezvényen "rendkívül képzett" szakembernek nevezte helyettesét és leszögezte: azt szeretné, ha a kongresszus "néhány más jogi kihívásra összpontosítaná a fegyelmét". Paul Ryan házelnök újságíróknak szintén megerősítette, hogy "egy sor ok miatt" nem támogatja republikánus kollégái javaslatát.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat