A londoni Kings College brit kutatókkal karöltve közzétette legfrissebb kutatásuk eredményeit. A The Lancet című folyóiratban megjelent elemzés a 2006 és 2019 júniusa között vizsgálta a beoltott nőket és azokat is, akik nem kaptak a vakcinából.
A Gardasil nevű vakcinára vonatkozó kutatás végül arra jutott, hogy a 12-13 éves korban beoltott lányok nagyobb védettséget élveznek a HPV két törzse és a humán papillomavírus ellen, mint azok, akik később, például 14-16, vagy 16-18 éves korukban kapják meg.
Kapcsolódó
Azok a lányok ugyanis, akik 14 és 16 éves koruk közt kapják, 64 százalékkal kisebb eséllyel lesznek betegek, a 16 és 18 éves közötti lányok esetében az az arány csupán 24 százalék.
A CNN által ismertetett tanulmány szerint ez fontos előrelépés lehet a méhnyakrák megelőzésében, ugyanis a most ismertetett eredmények ösztönözhetik az oltások elterjedését.
Ez azért is nagyon fontos, mert az Amerikai Egyesült Államokban például ez a leggyakoribb szexuális úton terjedő vírus. A vírus szerepe bizonyított nem csupán a nők esetében a méhnyakdaganat, hanem a férfiakat érintő daganattípusok - fej-nyaki, szájgarati, végbélnyílásdaganatok - kialakulásában is.
A humán papillomavírusnak több száz típusa van, ezek közül legalább tizenöt okozhat méhnyakrákot, és a méhnyakrákok mintegy 70 százalékáért a humán papillomavírusok közül két típus, a 16-os és a 18-as a felelős.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás