Az idáig a Dartmouth College elnöki tisztét betöltő 52 éves szakember a szavazáson a nagy tekintélynek örvendő nigériai pénzügyminisztert, Ngozi Okonjo-Iwealát utasította maga mögé. A döntésben szerepet játszhatott az is, hogy a Világbank élére hagyományosan az amerikaiak jelölnek vezetőt (míg az IMF élére az európaiak).
A szervezet történetében először fordult elő, hogy nem egyhangú szavazással választották meg az elnököt, Oroszországot, Mexikót és Dél-Koreát leszámítva a fejlődő országok zöme ugyanis a nigériai jelöltet támogatta - írta a Reuters.
Alulmaradásuk után pedig több kritikus hang is azt pedzegette, a feltörekvők növekvő szerepének üres hangsúlyozása mellett mennyi értelme van a jelöltállítási procedúrának, ha az úgyis csak formaság.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Gránátot hajítottak egy szépségszalonra, egy gyerek is megsérült
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!