A Cupru Min bányavállalat szászavinci zagytározójából április 3-án folyt szürkeiszap az Aranyos folyóba, egy, a zagytározó leürítésére épített, de 1988-ban lezárt vezetéken keresztül. Siklós Gabriella elmondta, a román hatóságokkal folyamatosan tartják a kapcsolatot, de egyelőre még nincsenek pontos információik arról, hol tart és mennyire hígult fel a vízben a szennyezés.
Ezért még azt sem tudni, eléri-e Magyarországot a szennyezett víz - emelte ki a szóvivő, hozzátéve, a szennyezés kiindulópontjától, azaz az Aranyos folyótól mintegy 500 kilométert kellene megtennie az iszapnak a Maroson keresztül a Tiszáig.
Kapcsolódó
Elmondta azt is, hogy a Szegedi Vízügyi Igazgatóságnál április 5-e óta harmadfokú a készültség, a szakemberek 24 órában a területen vannak és naponta kétszer vízmintát vesznek Nagylaknál.
A mérési eredmények eddig határértéken belül voltak, tehát még nincs szennyezésre utaló jel. Ha érkezik szennyezés, akkor az a Maroson kedden érhet Aradhoz, a hét közepén pedig Nagylakhoz - tette hozzá.
A szóvivő a szennyezés arányát érzékeltetve azt mondta, a 2000-ben történt a ciánszennyezés során 100 ezer köbméter szennyező anyag folyt a Tiszába, a jelen esetben pedig hatezer köbméter szürkeiszapról van szó.
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Új utazási őrület söpör végig a világon: meglepően sokan próbálják ki
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát