A tartományokat képviselő Bundesrat 69 tagjából 65 szavazott igennel. Néhány órával korábban az alsóház, a Bundestag ugyancsak elfogadta a fiskális paktumot és az ESM-ről szóló szerződést.
A szerződések ratifikációjához a törvényhozás mindkét házában kétharmados többség volt szükséges, mert mindkettő érinti a nemzeti szuverenitást. A 620 tagú Bundestagban a fiskális paktum ratifikálását 491 képviselő szavazta meg, az ESM-et létrehozó szerződés jóváhagyására vonatkozó kormányzati előterjesztést pedig 493 képviselő támogatta.
A megszavazott jogszabályok hatályba lépéséhez - a ratifikációs folyamat lezárásához - Joachim Gauck szövetségi elnök aláírása is szükséges, az államfő pedig jelezte, hogy előbb bevárja az alkotmánybíróság határozatait a két törvénnyel szemben benyújtott alkotmányos panaszokról és egyéb típusú beadványokról.
A fiskális paktumot 25 uniós tagállam kötötte meg március elején, Nagy Britannia és Csehország nem írták alá. A szerződés előírásai az euróövezeti tagállamokra vonatkoznak.
Az ESM-et létrehozó szerződést februárban írták alá az euróövezeti tagállamok vezetői. A pénteken véget ért uniós csúcson a megállapodás módosításáról döntöttek, ennek értelmében a 700 milliárd eurót megmozgatni képes rendszer forrásait kormányok közbeiktatása nélkül fel lehet használni a tagállamok bankrendszereinek feltőkésítésére. A szerződést ezért később módosítják, és a német törvényhozás ismét szavaz majd róla.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni