A lap értesülése szerint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a jövő évi tervezett költségvetési deficit 2,40 százalékról 1,95 százalékra csökkentését kérte Giuseppe Conte olasz miniszterelnöktől találkozójukon. A G20-ak Buenos Aires-i csúcstalálkozója előtt tartott megbeszélésen Juncker közölte, hogy Brüsszel 4,5 milliárd eurós kiadáscsökkentést vár el Olaszországtól, ha el akarja kerülni a túlzottdeficit-eljárást - írta az MTI.
A la Repubblica lap nem nevezte meg forrását, az Európai Bizottság pedig nem kommentálta a lapértesülést. Szóvivője mindössze annyit közölt, hogy "Juncker elnök és Conte miniszterelnök Buenos Airesben folytatták eredményes megbeszélésüket és továbbra is keresik a megoldást a problémára".
Giuseppe Conte miniszterelnök Buenos Airesben újságíróknak szombaton tett nyilatkozatában bizakodó hangvételt ütött meg, hogy sikerül megállapodniuk Brüsszellel a választási programjuknak megfelelő költségvetési tervükről. Elmondta, hogy több lehetséges megoldást is vizsgálnak. "Bízom benne, hogy az elkövetkező napokban már a megoldás technikai részleteire térhetünk rá" - fogalmazott.
Az olasz Ansa hírügynökség vasárnapi beszámolója szerint az olasz Parlament alsóháza szerdán vitatja meg a kiadáscsökkentési javaslatokat.
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba
Azt hiszi, ködben nem „látja” a traffi? Mutatjuk, mi az igazság