Egyre nő azoknak az ukrán vendégmunkásoknak a száma, akiket lengyel munkaadóik becsapnak - írta a tokfm.pl. Tavaly csak 500, idén már 1000 panasz érkezett a munkaügyi felügyelőséghez. A munkaadók vagy egyáltalán nem fizetnek, vagy kevesebbet adnak a felek megállapodásában szereplőnél, vagy semmilyen szerződést nem írnak alá a dolgozókkal.
Az ukránok az építkezésekre, a mezőgazdaságba, a gyorséttermekbe érkeznek dolgozni. Speciális nyilatkozatot kapnak a munkaadóktól, amelyet a helyi munkaügyi hivatalok megerősítenek. Tavaly 1,3 millió ilyen nyilatkozatot írt alá a munkaügyi felügyelőség, idén ez a szám valószínűleg meghaladja majd a kétmilliót. Ugyanakkor gyakran feketén alkalmazzák az őket.
Kapcsolódó
Mézesmadzag hamis mézzel
Sok ukrán szabadságot vesz ki a vakációs időszakban, és Lengyelországban munkával tölti ezt az időt. A képzettek is hajlandóak képzetleneknek való munkát vállalni - az otthoninál többszörös fizetésért. Ugyanakkor nem egyszer rosszul járnak: barakkokban laknak, folyóvíz nélkül, nehéz körülmények között. De míg otthon egy kórházi nővér például átszámítva havi 500 zlotyt (38 ezer forint) keres, Lengyelországban havi 2000-et (150 ezer forint) is zsebre tehet.
Ha nem verik át. A munkaadók egy része ugyanis azt mondja: most 500 zlotyt adok, a hónap végén (vagy a munka befejeztével) pedig a többit, három-ötezret. De ebből semmi nem lesz.
Csapásra csapás
És ez nem minden, amivel egy ukrán vendégmunkás szembe kerülhet Lengyelországban. A szabályok szerint ha egy külföldi illegálisan dolgozik, azt jelenteni kell a határőrségnek. A következmény az lehet, hogy a munkaadó és a munkavállaló is pénzbüntetést fizet. Az utóbbinak ezenfelül problémái lesznek, ha újra Lengyelországba akar utazni.
További probléma, hogy a munkaadó által fizetett büntetés nagyon alacsony, 3000-5000 zloty között van. Sok cégnek ennek kifizetése után is megéri ukránokat alkalmazni, akár illegálisan is. A bírságért kárpótlást nyújt az alacsony munkabér, a be nem fizetett társadalombiztosítási járulékok, és hogy a külföldi dolgozónak nem jár szabadság.
(A nyitókép forrása: Shutterstock.com)
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót