Theresa May brit miniszterelnök a kormány válsághelyzeti tanácskozó testületének (COBRA) értekezlete után adott nyilatkozatában jelentette be: a brit elhárítás (MI5) kötelékében működő egyesített terrorizmus-elemző központ (Joint Terrorism Analysis Centre, JTAC) a merénylet óta elvégzett elhárítási és rendőrségi tevékenység eredményeit összegezve szombaton úgy döntött, hogy a kritikusról eggyel alacsonyabb szintre mérsékli a terrorellenes készültséget - írta az MTI.
Ennek alapján a készültségi szint visszaállt a korábbi, második legmagasabb szintre, amely a hivatalos meghatározás szerint súlyos mértékű terrorfenyegetettséget jelez, de nem számol azonnali újabb terrortámadás veszélyével.
A Downing Streetről közvetített üzenetében a miniszterelnök hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a most ismét életbe lépett második legmagasabb riasztási szint hivatalos meghatározása szerint továbbra is jelentős a valószínűsége újabb nagy-britanniai merényletkísérleteknek, ezért változatlanul indokolt az éberség.
Theresa May bejelentette azt is, hogy a manchesteri merénylettel összefüggésben jelenleg 11 ember van őrizetben.
A szombaton visszavont kritikus riasztási szint lehetővé tette, hogy a kiemelt védettségű helyszíneken járőröző rendőri egységeket fegyveres katonai alakulatokkal egészítsék ki. Jelenleg hozzávetőleg ezer katona segíti a rendőri járőrözést.
A brit kormányfő szombati üzenetében elmondta: a kulturális és sportrendezvényekben gazdag háromnapos nagy-britanniai hétvége eseményeinek biztosításában a terrorkészültség mérséklése ellenére még részt vesznek a hadsereg egységei. Tájékoztatása szerint a katonai alakulatokat hétfő éjféltől, fokozatosan kezdik visszavonni a járőrszolgálatból.
Nagy-Britanniában a májusi utolsó hétvégét követő hétfő is hagyományosan munkaszüneti nap.
Szombaton még folytatódtak a nagyszabású rendőrségi akciók. Az egyik manchesteri lakónegyedet a rendőrök kiürítették és több lakásban házkutatást kezdtek. A rendőrség hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kiürítést csak elővigyázatosságból rendelte el.
A Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának parancsnoka, Mark Rowley már előző este nagyon komoly előrelépésről számolt be a merénylő mögötti terrorhálózat felszámolásában. Közölte: e hálózat jelentős része már rendőrkézen van, de további őrizetbe vételek várhatók.
Rowley arra kérte a lakosságot, hogy nyugodtan, eredeti terveinek megfelelően vegyen részt a háromnapos hétvége rendezvényein.
Hangsúlyozta: a Scotland Yard terrorellenes ügyosztálya és a helyi rendőri erők országszerte 1300-nál több rendezvény biztosítási terveit vizsgálták át, és a lakosság "száz százalékig biztos lehet abban", hogy az elhárító szolgálatok minden lehetséges módon őrködnek biztonsága felett.
A hétfő éjjeli öngyilkos merényletet a líbiai származású, de manchesteri születésű és brit állampolgárságú, 22 éves Salman Abedi követte el a Manchester Arena rendezvényközpontban, Ariana Grande amerikai énekesnő koncertjének végén.
A merényletben 22-en meghaltak, 117-en szenvedtek kórházi ellátást igénylő sérüléseket. Az áldozatok és a sérültek között egyaránt sok a gyermek és a tizenéves fiatal. A legfiatalabb azonosított halálos áldozat egy nyolcéves kislány.
Ez a legsúlyosabb merénylet Nagy-Britanniában a 2005 júliusában elkövetett londoni merényletsorozat óta. Abban a támadásban négy öngyilkos merénylő robbantott fel három londoni metrószerelvényt és egy városi buszt, 52 utast megölve és több mint hétszázat megsebesítve - írta az MTi.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Brüsszel megunta az óraátállításosdit, el is dőlt a kérdés

Ezrével szenvednek a fogságunkban ilyen lények, mentsük meg őket

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Késes támadás Németországban: két ember súlyosan megsérült, egyikük életveszélyesen

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot

Szorít az idő, ezt a betegek érdekében meg kell lépni

Rászáll a NAV az otthonfelújítással csalókra

Nem egészen az történt az állampapírokkal, amire mindenki számított
