A lengyelek április végéig 24,9 milliárd zlotyt (1800 milliárd forint, négy négyes metró ára) kaptak az állami költségvetésből a Család 500+ program keretében - idézte a gazeta.pl a Család-, Munkaügyi és Társadalompolitikai Minisztérium adatát. A programot 13 hónapja vezették be, ezért a friss adat alapján megbecsülhető a vele kapcsolatos éves kiadás.
A szakminisztérium szerint a többgyerekesek anyagi támogatását szolgáló program összességében 2,6 millió családot és több mint 3,9 millió gyereket érint. Az idei költségvetésben 23,1 milliárd zlotyt szántak rá, ám ez a szakminiszter szerint is kevés. Tárcája úgy véli, hogy 24,5 milliárdra lesz szükség, a pénzügyminisztérium becslése szerint azonban az összeg meghaladhatja a 25 milliárd zlotyt is.
Kapcsolódó
A hatalmas kiadás ellenére az ellenzéki pártok újabb s újabb ötletekkel állnak elő. A Polgári Platform (PO) szerint meg kellett volna szüntetni a hozzájutásnál azt a kikötést, amely szerint az első gyermek után nem jár. A gond csak az, hogy ez esetben a kétszeresébe kerülne a program.
A Modern nevű ellenzéki párt adókedvezménnyel helyettesítené az 500+ rendszert. A magyar szisztémához hasonlóan a családok minden gyermekük után leírhatnának adójukból évente 3000 zlotyt (220 ezer forint). A kedvezmény csak azoknak a családoknak járna, amelyeknél legalább az egyik szülő dolgozik. A párt becslése szerint ez a program hatmillió gyereket érintene és körülbelül évi 18 milliárd zlotyba kerülne az államnak.
Legolvasottabb
Visszanyalt a fagyi: újabb devizahiteles nyert pert, megkopasztja a bankot a győztes ügyfél
Ha akarták volna, a magyar drogmilliárdosok simán kifizethették volna a havi nyugdíjakat
Anyáznak, amihez jó képet kell vágni: a teljes futárszektor súlyos válságban van
Újabb könnyítés érkezett az év végére, már így is fizethet
Kezd beütni a baj, látogatási korlátozást rendeltek el egy magyar kórházban
Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó
A hivatal szerint tízezrek, a valóságban százezrek hagyják el az országot
Komolyan megsérült Fico különgépe, amely Brüsszelbe szállította a szlovák kormányfőt
Vége a jó időknek? Látványosan esik az állampapírok hozama