Hasonló értesülés jelent meg a török médiában is, az ISNA iráni hírügynökséget jelölve meg forrásul.
Az orosz misszióvezetőt hétfőn lőtte agyon egy török rendőr, Mevlüt Mert Altintas. A merénylőt a török biztonsági emberek lelőtték. Az orosz külügyminisztérium terrortámadásnak minősítette a gyilkosságot az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) pedig büntetőeljárást indított az ügyben. Ankarában kedden orosz szakértők kapcsolódtak be a vizsgálatba. A Dzsais al-Fatah állítólagos felelősségéről szóló médiainformációk megjelenése előtt Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kijelentette: korai még kimondani, hogy ki áll a gyilkosság mögött. Mint mondta, a Kreml a közös nyomozócsoporttól várja a tettesek megnevezését.
Az egyébként törökül is beszélő Peszkov a jelek szerint ekként határolódott el Ankara azon vélhető törekvésétől, hogy a gyanút Fethullah Gülen muzulmán hitszónokra terelje. A török vezetés szerint Gülen állt a Recep Tayyip Erdogan török elnök ellen júliusban megkísérelt katonai puccs mögött is. Az Egyesült Államokban élő hitszónok mindkét vádat elutasította.
A Kreml szóvivője elmondta, hogy Vlagyimir Putyin elnök csütörtökön részt vesz majd Andrej Karlov nagykövet temetésén, emiatt péntekre halasztja az egy nappal előbbre tervezett hagyományos évzáró nemzetközi sajtóértekezletét. Putyin az Oroszország Hőse posztumusz címet adományozta a diplomatának. Andrej Karlov koporsóját egyébként kedd este, katonai tiszteletadás keretében Szergej Lavrov orosz és Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter fogadta Moszkvában.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás