Úgy gondolom, hogy történelmi és alapvető hibát követett el az orosz elnök a népe, önmaga és a történelem számára is - mondta Emmanuel Macron francia elnök a regionális lapoknak péntek este adott interjújában.

Úgy vélem, hogy elszigetelődött. Bezárkózni az elszigetelődésbe egy dolog, tudni onnan kijutni viszont nagyon nehéz út - fogalmazott a politikus az MTI szerint.

A francia elnök szerint "nem szabad megalázni Oroszországot", mégpedig azért nem, hogy "azon a napon, amikor a harcoknak vége lesz, tudjunk majd megoldási utat építeni a diplomácia eszközeivel".

Emmanuel Macron nem zárta ki, hogy európai kollégáihoz hasonlóan ő is hamarosan ellátogat Kijevbe.

Szeretnénk növelni a pénzügyi és katonai támogatást Ukrajnának. És mindent megtenni azért, hogy a gabonaszállítmányok kijussanak Ukrajnából - tette hozzá a francia politikus , ellentmondva ezzel Vlagyimir Putyinnak, aki szerint Oroszország hajlandó biztosítani az ellenőrzése alatt álló ukrán kikötőkből a gabonaszállítmányok biztonságos és zavartalan exportját.