A sajtókonferenciára belépett a titkosszolgálat egyik munkatársa, odafordult az amerikai elnökhöz és azt mondta: "azonnal álljon félre!".
Donald Trump távozott a teremből, később kiderült, hogy lezárták a Fehér Ház környékét, és kívülről bezárták a sajtótájékoztatónak helyet adó terem ajtaját is. Amikor az elnök visszatért, elmondta: nem világos, hogy mi történt, folyik a vizsgálat. Egyelőre csak annyi tudható, hogy a Fehér Ház mellett lövések dördültek, egy embert mentővel kórházba szállítottak. "Úgy tűnik, hogy egy személyt a titkosszolgálat lelőtt, nem tudom, milyen állapotban van, majd meglátjuk, mi történt" - fogalmazott Trump az újságíróknak. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a titkosszolgálat "uralja a helyzetet".
Az elnök egyúttal köszönetet is mondott a szolgálatnak a "gyors és hatékony" fellépésért. Arra az újságírói kérdésre, hogy a Fehér Ház alatti bunkerba ment-e, nemmel válaszolt. Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy egyáltalán nem jött zavarba, eszébe sem jutott, hogy ne térjen vissza a sajtótájékoztatóra. "Úgy nézek ki, mint aki zavarban van?" - kérdezett vissza az újságíróknak.
"Biztonságban érzem magam a titkosszolgálattal, fantasztikus emberek, a legjobbak közül valók, kiválóan képzettek" - jelentette ki.
A sajtókonferencián egyébként Trump tájékoztatást adott a koronavírus-járványról, és - újságírói kérdésre válaszolva - kitért arra, hogy az immár nyilvánosságra hozott dokumentumok is bizonyítják, hogy a 2016-os választási kampány idején az Obama-adminisztráció megfigyelte, lehallgatta őt és a munkatársait. "Mindenki benne volt: tudott róla Obama elnök, Joe Biden, az alelnök, James Comey, az FBI vezetője és a hírszerzés vezetői is. Ilyesmi talán még soha nem fordult elő korábban az amerikai történelemben, és nem szabad megengedni, hogy még egyszer megtörténhessen" - hangoztatta Donald Trump.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is