Az ország energiaügyi minisztere, Dainius Kreivys hangsúlyozta, hogy ez nem csak az energiafüggetlenség felé tett fontos lépés, de egyben szolidaritásuk jele is Ukrajnával. „Le kell állítani az orosz háborús gépezet finanszírozását” – idézi a 444.hu a minisztert.
A miniszter egyben kiemelte azt is, hogy elérhető a teljes energiafüggetlenség Litvánia számára, csak ehhez szinkronizálni kell a rendszereiket, és a tervek szerint helyben előállított zöld energiával tudják majd kielégíteni az ország áramigényét, sőt, még áramexportőrré is válhatnak.
Az ország földgáz-igényét amerikai LNG-vel látják el, míg áramot jelenleg Svédország, Lettország és Lengyelország felől is kapnak. Az ország egyetlen olajimportőre, az Orlen Lietuva már több mint egy hónapja jelezte, hogy nem hajlandóak többé orosz kőolajat venni.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutálisan kilőtt az arany ára
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll