Andrzej Duda lengyel államfő szerint a 13. havi nyugdíj Lengyelország modernizálásának egyik eleme - idézte a politikust a Business Insider Polska. A politikus mindenkit biztosított arról, hogy mindent megtesz a törvényhozás felsőháza, a szenátus döntésének megfordítására, amely szerint meg kellene változtatni a többletkifizetés pénzügyi forrását..
A nyugdíjasok után a rokkantnyugdíjra jogosultak és a mozgássérültek is jelentkeztek, hogy 13. havi juttatást akarnak - fejtegette az államfő. Ehhez évente 11 milliárd zlotyra lenne szükség, ám az elnök úgy véli: kötelessége, hogy ebben segítsen a két társadalmi csoportnak. Mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a kormány kibővítse a 13. havi nyugdíjra jogosultak körét.
Kapcsolódó
Ennek akadályát természetesen az ellenzékben találta meg, amely többségben van a szenátusban. Ez utóbbi megváltoztatta az alsóházból a felsőbe került jogszabály-tervezetet, mert úgy véli, hogy az újabb nyugdíjkiadásokat a társadalombiztosítási kasszából kell fizetni, nem pedig a magas keresetűekre kivetett különadóból finanszírozott szolidaritási alapból. Az utóbbi a mozgáskorlátozottakat és más fogyatékkal érőket hivatott pluszpénzzel segíteni.
Az elnököt megkérdezték az utóbbi időben igen gyorsan növekvő árakról is. Válaszul kiselőadást tartott a közgazdaságtan alapjaiból: ha nőnek a bérek, akkor sanszos, hogy emelkednek az árak is, arra kell törekedni, hogy e kettő szaldójából a bérek jöjjenek ki jobban.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok