Lengyelországban júniustól minden páciensnek lehetősége lesz arra, hogy mielőtt kórházba megy, ellenőriznie az adott intézmény gyógyítási statisztikáját - írta a Business Insider Polska. Ebben egy új internetes portál fogja segíteni, amelyet az egészségbiztosító (NFZ) indít. (Ilyen adatok megismerésére Magyarországon jelenleg nincs lehetőség, a kórházi fertőzések számát sem közli az egészségügyi kormányzat intézményekre lebontva - a szerk.)
Kezdetben mintegy 20 paramétert adnak majd meg, például azt, mennyi a betegek kórházi tartózkodásának átlagos ideje, vagy mennyi ideig tart egy-egy műtét. További információkat találhatnak majd a betegek a szem- és daganatos műtétek szövődményeiről.
Az adatbázis segítségével a páciensek összehasonlíthatják az egészségügyi intézményeket, az ennek alapján hozott döntéseik a kórházak igazgatóira és az orvosokra is hatással lehetnek. A lengyel egészségbiztosító a brit NHS Digitaltól vette a példát a reformhoz, amely időnként különleges jelentéseket készít az egészségügyi intézményekről.
A lengyel sajtó megemlíti, hogy az NFZ 2018 óta gyűjti a szürkehályog utáni esetleges szövődmények adatait. Akkor vezettek ugyanis be az ilyen beavatkozásokra vonatkozó normákat. Emellett elrendelték, hogy minden egészségügyi intézménynek minden beavatkozás után maximum két héten belül kontrollra kell hívniuk a beteget, és ennek eredményéről nyilvános adatbázist kell vezetniük.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép