Macierewicz beszédében a lengyelországi bázisokra márciusban telepített, amerikai parancsnokságú nemzetközi zászlóaljra utalt, mondván: a lengyelek hálásak a szövetséges hadseregeknek, hálájuk jele pedig "a lehetséges fenyegetéssel szembesülő más nemzetek iránti szolidaritás".
"Tudjuk, mi a háború, az idegen megszállás, mit jelent az idegen erőszak borzalma, ezért készen állunk mindazok támogatására, akik rászorulnak az ilyen segítségre" - hangsúlyozta a lengyel miniszter.
Kapcsolódó
A Braniewo székhelyű páncélos dandárból átirányított katonák közül többen korábban a koszovói, afganisztáni és iraki missziókban vettek részt. A kanadai parancsnokságú, mintegy ezer fős lettországi zászlóaljba albán, spanyol, szlovén és olasz katonákat is átvezényelnek.
Andrzej Duda lengyel államfő május elején hagyta jóvá, hogy a tavalyi varsói NATO csúcstalálkozón kötött megállapodások értelmében Lengyelország féléves rotációs rendszerben katonákat vezényeljen ki Lettországba. Május második felétől mintegy 250 lengyel katona a romániai NATO-alakulatban is teljesít szolgálatot.
A NATO a kelet-ukrajnai konfliktus és az ottani orosz beavatkozás miatt úgy döntött, hogy csapaterősítést hajt végre Lengyelországban, Észtországban, Litvániában és Lettországban, átlagosan ezer-ezer katonával. Litvániába már január végén megérkeztek a német parancsnokságú zászlóalj első katonái, Észtországban pedig márciusban kezdődött meg a brit parancsnokság alatt működő zászlóalj telepítése.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nyílt összeesküvésről beszél Orbán Viktor, már reggel bekövetkezik
Döntöttek Amerikában, erre várt a fél világ

Nem tudnak menekülni az antarktiszi tudósok, a csapat egy tagja félelemben tart mindenkit

Navracsics Tibor előhúzott egy ütőkártyát, a Balatonnál új időszámítás kezdődik

Lehetetlen küldetésre vállalkozik a kormány a vidékiek szavazataiért?

„Süvít, mint egy hajtómű", lemond Vucic, ha kiderül, hogy bevetették - perdöntő felvételek jöttek ki

Az EU kizárja az amerikaiakat, a briteket és a törököket is a 150 milliárd eurós újrafegyverkezési alapból

A lakótelepek a mennybe mennek, a kormány megnyomta a gombot

Figyelmeztet a NAV: jól gondolja meg, mit csinál!
