"A Balkán bonyolult hely, vannak feszültségek" - magyarázta rövid sajtótájékoztatóján Orbán, hozzátéve, hogy az ülésen érvelni fog a bővítés mellett.
Az MTI szerint a miniszterelnök megerősítette, hogy Magyarország eleget fog tenni a vállalásainak, és felemeli a bruttó hazai termék (GDP) két százalékára a védelmi kiadásait. "Mi 2024 környékén leszünk nagyjából a két százaléknál" - mondta.
Kapcsolódó
A NATO tagállamai 2014-ben vállalták, hogy 2024-ig a GDP legalább két százalékára emelik a katonai kiadásaikat. Ezt a szintet azonban tavaly mindössze öt ország - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Lengyelország, Görögország és Észtország - érte el.
Orbán elmondta, a mostani ülésen meg kell erősíteni, hogy ezt az ígéretét minden tagország komolyan veszi, valamint az érintetteknek adniuk kell egy menetrendet, hogy mikor fogják elérni a célkitűzéseket.
Miközben több NATO-ország részese az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcnak, a mai találkozón az észak-atlanti szövetség szervezetként is csatlakozik "a békét és a szabadságot helyreállítani akaró" nemzetközi koalícióhoz.
A kormányfőt megkérdezték a Donald Trump amerikai elnökké választását övező európai aggodalmakról. "Öreg csatalovak vagyunk itt jó néhányan. Tudjuk milyen a kampány, rendben lesz ez" - válaszolta Orbán.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon