A leváltott miniszterhelyettesek - a poszton maradó kollégáikkal együtt - azután nyújtották be az ilyenkor szokásos lemondást, amikor tavaly decemberben Morawiecki a Jog és Igazságosság (PiS) párt vezette kormány átalakítása keretében a miniszterelnöki posztra lépett. A lengyel jogrend szerint a kormányfő három hónapon belül dönt a lemondások elfogadásáról, ez a határidő most telt le.
"Úgy folytatjuk tovább reformjainkat, hogy a kormány kevésbé politikus, és kissé inkább hivatalnoki legyen" - mondta el hétfői Morawiecki. A menesztések fő célja a strukturális változások megvalósítása.
Kapcsolódó
A változások előkészítésekor összehasonlító elemzéseket készíttetett, ezek alapján a többi uniós tagállamban bevált gyakorlatból merített tapasztalatot.
Morawiecki kilátásba helyezte: következő két héten belül újabb miniszterhelyettesek lemondását fogadja majd el, így a távozók összesen mintegy huszan lesznek. Korábbi bejelentések szerint a lengyel kormányfő végeredményben negyedével faragná le a meglévő miniszterhelyettesek létszámát, majd jelentősen korlátozná a minisztériumok politikai kabinetjeinek létszámát is.
A kormányfő bejelentette továbbá, hogy olyan törvényjavaslatot nyújt be, amelynek alapján az államtitkár-helyetteseket nem politikai szempontok alapján neveznék ki, hanem független állami tisztségviselőkként foglalkoztatnák.
A leváltott tisztségviselők közül egyesek más posztokon teljesítik az eddig rájuk bízott feladatokat. A kormányfő januártól kezdve leállította a minisztereknek és helyetteseiknek járó jutalmak kifizetését.
A kép forrása: Reuters
Legolvasottabb
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják