A Cable névre keresztelt, régóta tervben lévő párizsi légi villamospálya, amivel összekötnék a francia főváros egyik külső kerületét, akár már 2025-re elkészülhet - írja a Bloomberg. Ha a "repülő villamos" tényleg zöld utat kap, Párizs Creteil nevű, népes elővárosából az ingázók új közlekedési eszközzel járhatnak majd munkába.
Az első párizsi tömegközlekedési gondolájának megvalósíthatósági tanulmányait a múlt héten tették az asztalra: a fővárostól dél-keletre lévő majdnem 100 ezer lakosú elővárosból a 8-as metró végállomásig kiépíthető 4,5 kilométeres távolság - öt megállóval - a számítások szerint felgyorsíthatja a körzetből a belvárosba tartó közlekedést - anélkül, hogy közlekedési dugókat és környezetszennyezést indukálna. A tervek azért erre a területre születtek meg, mert a területen szétszórtan található iskolák, egyetemek, kórházak és közhivatalok hálózata közötti mozgást is képes lehet modernizálni, optimalizálni..
Kapcsolódó
A Cable valójában egy régi elképzelés, már 2008-ban megvolt rá a javaslat, mivel kimutatható váol már akkor is, hogy a Creteil-Párizs viszonylat hagyományos tömegközlekedési módszerekkel bonyolultabb és költségesebb az elfogadhatónál, aminek a domborzati viszonyok mellett az is az oka, hogy több autópálya és a TGV szupervonat pályái is szabdalják a térséget.
A légi villamos viszont kevés helyet foglal el a földön már meglévő infrastruktúrák között - és most úgy számolták, a kábeltartó oszlopok és kábelek költsége a témakör nagyságához mérten nevetségesen olcsón, 132 millió euróból megoldható lenne.
Jajj, kabinos "kukkolók"!
A Cable elektromos üzemű kabinokkal klímasemleges és légszennyezés-mentes módon közlekedhet, ráadásul azok, akik ezt az utat választják, az autóikból is kiszállnak, szóval tiszta nyereség az egész - állítják a tervezők. Azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen utasforgalomra méretezik a forgalmat.
Az sem teljesen tisztázott, hogy a környék lakóinak ellenállása - akik a magánéletüket érzik veszélyben a "kabinos kukkolók" miatt - hogyan lesz majd letörhető, felszámolható. Plusz az érintett területeken az új infrastruktúrával megjelenő fény-, és zajterheléssel sincsenek kibékülve.
Ha nem is osztatlan a lelkesedés a Cable megépítése iránt, a hírhez az mindenképpen hozzátartozik, hogy már most legalább öt további légi villamos megépítésének tervén dolgoznak az ún. Nagy-Párizsi régióban.Úgy is, hogy azt mindenki vastagon aláhúzza: ezek a járművek nem kiváltani akarják a meglévő tömegközlekedést, a bővítés előtt álló metrót, kiegészíteni azokat. Afféle ráhordó feladatokra tervezik őket, hogy általuk könnyebben hozzáférhetővé váljanak a vonatok, a metró és a villamosok.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)