A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) szerdán azt közölte előzetes adatként, hogy az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) áprilisban éves szinten 0,8 százalékkal emelkedett a márciusi 1,3 százalék után. Elemzők alacsonyabb értékre, 0,5 százalékra számítottak.
Havi összevetésben 0,4 százalékos emelkedést mértek a márciusi 0,1 százalék után. Elemzők áprilisra is 0,1 százalékos növekedést vártak.
A német módszertan szerinti számítások alapján az egy évvel korábbihoz képest 0,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak áprilisban a márciusi 1,4 százalék után. Az elemzői várakozások átlagában 0,6 százalék szerepelt. Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak áprilisban a márciusban mért 0,1 százalékot követően.
Az euróövezet legnagyobb gazdaságának inflációs adatait nagy figyelem övezi, mert erős hatást gyakorol az Európai Központi Bank (ECB) monetáris politikájára. Az ECB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az éves harmonizált fogyasztóiár-index középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.
Áprilisban már a tizenkettedik egymást követő hónapban maradt el az ECB inflációs célszámától az uniós harmonizált árindex Németországban.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat