A friss adat azt mutatja: mindössze 1,1 százalékkal bővült a GDP az Egyesült Államokban az áprilistól június végéig tartó három hónapban az előző negyedévhez képest. Az első becslés szerint 1,2 százalék volt a bővülés a második negyedévben a várt 2,6 százalék helyett. A módosított második becslés megfelel a piaci várakozásnak.
Az idei első negyedévben 0,8 százalékkal, előtte, 2015 utolsó negyedévében 0,9 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság negyedév/negyedév alapon.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető