A júniusban közzétett tervezetet több mint 481,5 ezren véleményezték a hathetes nyilvános konzultáció keretében, a válaszok többek között a civil társadalom tagjaitól, közintézményektől, független szakértőktől, internetszolgáltatóktól, tartalom- és alkalmazásszolgáltatóktól és más ágazati érdekeltektől érkeztek.
A vélemények feldolgozását követően a BEREC az iránymutatásokban szereplő bekezdések mintegy felét módosította. A bekezdések között szerepeltek például olyanok, amelyek a visszajelzések alapján félreérthetőek voltak vagy nem voltak elég világosak. Emellett a testület indokolt esetben további példákat illesztett be a dokumentumba, és annak szövegezését nagyobb mértékben összehangolta a rendelet rendelkezéseivel és leírásaival.
A testület az iránymutatásokkal együtt egy, a konzultáció eredményét összefoglaló jelentést is közzétett, amelyben ismerteti az érdekeltek visszajelzéseit, valamint azt, hogyan vette ezeket figyelembe a dokumentum kidolgozása során.
A netsemlegesség elve szerint az interneten minden adatot egyenlőként kell kezelni, az internetszolgáltatók nem tehetnek különbséget a szolgáltatások között, nem blokkolhatnak vagy lassíthatnak alkalmazásokat és tartalmakat, bárki is legyen a feladó és a fogadó fél. A szolgáltatók a forgalmat csak arányos módon és kizárólag a szükséges ideig korlátozhatják, de az nem alapulhat kereskedelmi vagy technikai megfontolásokon, és egyes tartalmak nem preferálhatóak. Az iránymutatásra azért van szükség, hogy az új előírásokat a nemzeti hatóságok egyformán értelmezzék és alkalmazzák.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt