A kormány egy héttel ezelőtt jelentett be szigorításokat, hogy megfékezzék a koronavírus omikron variánsának terjedését. Vasárnaptól a moziknak, színházaknak és koncerttermeknek be kellett zárniuk, és tilos volt minden olyan beltéri rendezvény megtartása, ahol több mint 200 ember vesz részt. A rendezvénysátorban tartott kültéri eseményeket is betiltották - idézi az MTI.
Az intézkedés felháborodást keltett a kulturális szektorban. A szakma képviselői aláírásokat gyűjtöttek a rendelet megváltoztatására, több mozi és színház megszegte a szabályokat és megtartotta előadásait.
Annelies Verlinden belga belügyminiszter szerda kora esti sajtótájékoztatóján közölte: a kormány meghallgatta és megértette a kulturális szektor felhívását. A kormány úgy döntött, hogy a kulturális szektorra vonatkozóan visszaállítja azokat a feltételeket, amelyeket december 3-án szabott meg: ezek között szerepel, hogy a rendezvényhelyszínek legfeljebb kétszáz főt fogadhatnak és csak ülőhelyeken, az előadás ideje alatt pedig végig kötelező az orrot és a szájat eltakaró maszk viselése - részletezte a belga miniszterelnöki hivatal sajtóközleménye.
A napilap beszámolt arról is, hogy Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű régiójában csütörtöktől megkezdik az ötévesnél idősebb gyermekek koronavírus elleni beoltását. A brüsszeli régió a múlt hét elején kezdte meg, Vallónia, az ország déli francia nyelvű régiója pedig január 10-én kezdi a gyermekek beoltását.
Az illetékes belga közegészségügyi intézet szerdai jelentése szerint folytatódott a koronavírus-fertőzés valamennyi mutatójának tíz napja kezdődött belgiumi csökkenése. Az elmúlt hét nap folyamán naponta átlagosan 6199 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba, ami 25 százalékos visszaesést jelent az előző hét adataihoz képest. A legmagasabb pozitivitási arányt, 16,1 százalékot a 0 és a 9 év közötti gyermekeknél jegyezték fel. A hatvan év feletti korcsoportnál ez a mutató 6,8 százalék volt, a többi korosztálynál pedig 12 százalék körül van - közölték.
Belgiumban naponta átlagosan 135 koronavírussal fertőzöttet szállítottak kórházba, 22 százalékkal kevesebbet, mint egy hete. Jelenleg 1903 embert ápolnak kórházakban koronavírus-fertőzés miatt, közülük a korábbi adatoknál 18 százalékkal kevesebben, 581-en részesülnek intenzív ellátásban. Naponta átlagosan 33 haláleset köthető a koronavírushoz, ez a mutató 11 százalékkal csökkent egy hét alatt.
A járvány kezdete óta 2 millió 62 ezer 836-an fertőződtek meg az új típusú koronavírussal, és 28 250-en haltak meg a szövődményekben Belgiumban.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Nem húzzák be a számok a kéziféket, egyre többen baleseteznek e-rollerrel](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722011649.jpg/240/?v=2024012201)
Nem húzzák be a számok a kéziféket, egyre többen baleseteznek e-rollerrel
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)