Németország már túljutott a válság mélypontján, ami a visszaesés szokatlan meredeksége miatt komoly, a talpra állás ütemét lelassító sérüléseket hagyott maga mögött a gazdasági szereplők körében. A második negyedévben ugyanis 12 százalékos volt a GDP-csökkenés, a szövetségi köztársaság fennállása óta valaha tapasztalt legnagyobb mértékű - mondta Stefan Kooths, az IfW (Institut für Weltwirtschaft) konjunktúrakutatási vezetője az MTI beszámolója szerint.
Az év második felében viszont már megindulhat a gazdasági aktivitás fellendülése a friss porgnózis szerint, részben a kormány konjunktúracsomagjának köszönhetően.
Kapcsolódó
Az intézet 2020 egészére 6,8 százalékos GDP-csökkenésre számít, majd 2021-ben 6,3 százalékos növekedésre. A májusi prognózisában az intézet még 7,1 százalékos csökkenést jelzett erre az évre és 7,2 százalékos növekedést jövőre.
A német kormány konjunktúracsomagja az IfW szerint nem igazán szentel nagy figyelmet a lakossági fogyasztás csökkenésének, ami a gazdasági növekedés fontos pillére. A lakossági fogyasztás az első negyedévben 3,2 százalékkal csökkent, a német újraegyesítés óta a legnagyobb mértékben. A második negyedévben pedig még ennél is nagyobb, 13 százalékos csökkenéssel lehet számolni.
A fogyasztói árak az idén 0,6 százalékkal emelkednek, 2021-ben pedig 2,7 százalékkal.
A munkaerőpiacon a részmunkaidős foglalkoztatással sem lehet teljesen kívédeni a termeléskiesés következményeit, a foglalkoztatottak száma átmenetileg 44,3 millió alá csökkenhet, a munkanélküliségi ráta pedig a 2019-es 5 százalékról 2021-re 6,1 százalékra emelkedhet.
Az IfW prognózisában azzal a feltételezéssel élt, hogy a koronavírus-járványt 2021 elejére gyógyászati szempontból teljes mértékben sikerült ellenőrzés alá vonni és már semmilyen számottevő gazdasági következménnyel járó járványvédelmi korlátozó intézkedés meghozatalára nem lesz szükség.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás