A legtöbb halálos esetet Kaliforniában, Texasban és Floridában regisztrálták, s miközben több tagállamban a járvány enyhülését tapasztalják, 23 tagállamban emelkedik a vírus okozta Covid-19 fertőzésben és szövődményeiben elhunytak aránya. Erősödik a járvány Nevadában és Louisianában. A diagnosztizált fertőzöttek száma egyébként az országban több mint 4 millió 900 ezer.
A járvány halálos áldozatainak száma az elkövetkező négy hónapban megduplázódhat, december elejéig akár 300 ezer főre is emelkedhet - olvasható az északnyugati Seattle városában lévő Washington Egyetem egészségügyi intézetének tanulmányában, amelyet pénteken hoztak nyilvánosságra. A tanulmány szerint több mint 65 ezer halálos eset elkerülhető lenne a jövőben, ha az amerikaiak, betartva az óvintézkedéseket, viselik a szájmaszkot.
Az Egyesült Államok több tagállamában kötelező a szájmaszk viselése nyilvános helyeken, több államban viszont ez nem így van.
Jelentősen javult a járványhelyzet New York államban is. Andrew Cuomo kormányzó pénteken bejelentette: az iskolákban újraindulhat a személyes részvétellel történő oktatás. De a döntés a tankerületek felelőssége - tette hozzá.
Több tagállamban, köztük Georgiában, Indianában, Mississippiben és Tennesseeben a néhány oktatási intézményben már a múlt héten megkezdődött a tanítás. Donald Trump amerikai elnök az iskolák újranyitását sürgeti.
Pénteken bejelentették: Mike DeWine ohiói kormányzó második vírustesztje negatív lett. A republikánus politikus első vírustesztje csütörtökön pozitív volt, ezért nem is tudott találkozni az Ohióba látogató Donald Trumppal.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Chip-válság: nem kizárt, hogy beköszönt a még drágább iPhone-ok korszaka