Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kormánya pénteken este hozott egy erről szóló rendeletet, amely a többi között a zárt közterekben történő maszkviselési kötelezettséget és a távolságtartási szabályokat is előírja. Érvényben marad a nagyobb csoportosulásokra vonatkozó tilalom is - írta az MTI híre nyomán az Index.
Az olasz kormány óvatos lazításokat is elfogadott a turizmusban, így például a turista hajók szeptember 15-től ismét kifuthatnak, persze a fedélzetükön szigorú egészségügyi óvintézkedések betartása mellett. Szeptember elsejével megnyithatnak a szakkiállítások is, a szervezési és felépítési munkálatok már most megkezdődhetnek. A turizmus és a kultúra támogatására a kabinet további hárommilliárd eurót különített el.
Kapcsolódó
A péntek esti kormányülésen ezen felül további családtámogatásokról és gazdasági, pénzügyi segélyekről döntöttek. Ezzel százmilliárd euróra gyarapodott az olasz kormány segélycsomagja. Az új intézkedések között szerepelnek az egyéni vállalkozóknak nyújtott adófizetési haladék, illetve az ország strukturálisan lemaradó déli régióit felkaroló támogatások.
Az olaszoknál eddig 249 ezer 756 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 35,2 ezren hunytak el. Az utóbbi napokban újra nagyot nőtt a napi esetszám, pénteken több mint 500 fertőzöttet találtak az országban.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Visszakerült Trump képe az Epstein-dokumentumokba
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ