Házi karanténba kerül a román kormány valamennyi minisztere, és a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezető testületének minden tagja, miután a párt egyik szenátorát, aki az elmúlt napokban részt vett a párt politikai döntéshozatalában, koronavírus-fertőzöttnek találták - számolt be az MTI.
Ezt Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök jelentette be pénteken rendkívüli sajtótájékoztatón. Elmondta: Virgil Chitac szenátor, aki pénteken koronavírus-fertőzöttnek bizonyult, részt vett a romániai kormányválság feloldásával kapcsolatos politikai egyeztetéseken, és fennáll a veszélye, hogy mások is megfertőződtek.
A konstancai szenátor február 17. és 19. között vett részt egy brüsszeli NATO-tanácskozáson, vélhetően ott fertőződött meg. Tőle kaphatta el a vírust irodavezetője, aki a családját is megfertőzte. Valamennyiüknek péntek délelőtt lett pozitív a vírustesztje.
A miniszterelnök bejelentette: a kormány egyik protokollvillájába vonul házi karanténba, ahol minden lehetősége meglesz, hogy továbbvigye hivatalát. Arra kérte a kormány és pártja vezető testületének tagjait, hogy szigeteljék el magukat, és csakis telefonon, elektronikus úton lépjenek kapcsolatba egymással, munkatársaikkal. Hozzátette: ezután döntenek arról, hogy hol lesznek elkülönítve kabinetjének miniszterei.
Azt is közölte, hogy a kormány minden tagjától és a PNL azon politikusaitól, akik kapcsolatba kerültek a fertőzött kollégájukkal, mintát vesznek, amelyen elvégzik a koronavírus-tesztet, és a vizsgálat eredményeit nyilvánosságra hozzák.
Ludovic Orban azt is elmondta, hogy a kialakult helyzetről azonnal értesítette Klaus Iohannis államfőt. Közölte: nem vehet részt a délutánra tervezett politikai egyeztetésen. Klaus Iohannis délutánra egyeztetésekre hívta a politikai pártok képviselőit, hogy ezek végén kormányalakítással bízzon meg valakit. A román sajtó biztosra vette, hogy éppen Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök fog újabb kormányalakítási megbízatást kapni.
Klaus Iohannis bejelentette: videokonferencián fog tanácskozni a pártok vezetésével a kialakult politikai helyzet kezeléséről.
Koronavírus
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Gránátot hajítottak egy szépségszalonra, egy gyerek is megsérült
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!