Az oltási kampány a jövő héten indul, és január második felére már annyi vakcina érkezik a Vatikánba, amely fedezi a szükségleteket, az egyházi és világi dolgozókat is beleértve. Vatikánváros egészségügyi és higiéniai hivatala közleményében hangsúlyozta, hogy az oltóanyag megfelelő tárolására az ahhoz szükséges nagyon alacsony hőmérsékletet biztosító hűtőberendezést vásároltak.
A vakcinák beadásában való részvétel önkéntes lesz: elsőként az egészségügyi és biztonsági alkalmazottakat akarják beoltani, valamint mindazokat, akik a hívőkkel, látogatókkal leginkább kapcsolatban állnak, például a Szent Péter-bazilikában szolgáló őröket vagy a vatikáni posta dolgozóit.
Oltásban részesülnek a Vatikánban dolgozó egyháziak is, elsőként azok, akik az előrehaladott életkoruk miatt veszélyeztetett kategóriába tartozónak számítanak. Az oltóállomást a Vatikán területén található, VI. Pálról elnevezett audiencia-terem előcsarnokában alakítják ki.
A közlemény nem pontosította, hogy a 84 éves Ferenc pápát beoltják-e, és ha igen, ez mikor történik meg.
Olasz sajtóértesülések szerint a Vatikán tízezer adag oltóanyagot rendelt. A Vatikánban dolgozó egyháziak és világiak száma háromezer körül mozog, de a tervek szerint beoltják a dolgozók családtagjait, valamint a már nyugdíjban levő vatikáni dolgozókat is.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Visszakerült Trump képe az Epstein-dokumentumokba
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép