Rekordmagas a kórházban kezeltek és a járványban elhunytak napi száma is. A cseh kórházakban szerdán mintegy 8300 személyt kezeltek koronavírussal, közülük 1244 beteg állapota súlyos.
A koronavírus szövődményeiben elhunytak száma szerda estig 44-el 4133-ra emelkedett. A napi elhalálozásokat azonban később rendszeresen pontosítják, így a számok mindig magasabbak. A pontosított adatokból kiderült, hogy kedden 223 személy halt meg a koronavírussal kapcsolatban, ami az eddigi legmagasabb szám.
Kapcsolódó
Jan Blatny egészségügyi miniszter szerint a kórházban kezeltek száma a következő napokban tovább fog emelkedni, a helyzet javulására csak mintegy tíz nap, két hét múlva lehet számítani - írta az MTI.
Amikor a múlt hét végén mérsékelten visszaesett az új igazolt fertőzések száma, többen úgy nyilatkoztak, hogy Csehországban lassulni látszik a járvány terjedése. Az egészségügyi miniszter azonban akkor is óvatosságra intett, szerinte meg kell várni egy egész hét alakulását, mert az eddigi tapasztalatok alapján elsősorban a szerdai, csütörtöki és pénteki járványadatok mondanak a legtöbbet a pandémiahelyzetről.
Csehországban jelenleg november 20-ig szükségállapot van érvényben, korlátozták a kiskereskedelmet, a szolgáltatások egész sorát és a szabad mozgást is. Az arcmaszk viselése mindenütt kötelező. Bezártak a vendéglők, az iskolák távoktatásra tértek át, szünetelnek a kulturális és a sportrendezvények. Egy kormányrendelet szerint este kilenc órától hajnali ötig a csehek csak bizonyos meghatározott kivételekkel - egyebek között a munkahelyre való utazás vagy egészségügyi probléma okán - nem hagyhatják el lakhelyeiket.
A lakosságot különösen érzékenyen érinti az általános iskolák bezárása és a néhány hete bevezetett távoktatás, amelyet az alsó tagozat osztályaiban nagyon problematikusnak tartanak. Andrej Babis miniszterelnök szerint a kormány pénteken foglalkozik a témával.
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Kiderült, mekkora béremelésre számíthatnak idén a dolgozók
Őstermelők, vendéglátók, kereskedők figyelem! Hétfői határidőre figyelmeztet a NAV
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain