Annak ellenére, hogy még mindig kevés az információ arról, hogy a gyerekeknek fel kell-e venniük a koronavírus elleni védőoltást, az elmúlt több mint egy év tapasztalatai és a vírus mutációi a szakemberek szerint bebizonyították, hogy a járvány ugyanolyan veszélyes lehet a gyermekekre is - írja a vajdasági Szabad Magyar Szó. Dragan Delic szerb járványügyi szakember azt mondja, három ok biztosan van rá, hogy a gyerekeket is be kell oltani.
Először is láttuk, hogy a megbetegedettek számának egy százaléka kilenc éven aluli gyermek volt. Amerikai tanulmányok szóltak azokról az esetekről is, amikor a vírus megtámadja a teljes szervezetet, minden szervet, amelyek végül felmondják a szolgálatot és halálos kimenetelű lesz a betegség. Az első ok a vakcináció mellett tehát az, hogy ha egyetlen egy halálos esetről is tudunk, az elég ok, hogy gyermekünket megóvjuk a betegségtől.
A második ok az, hogy a gyermekek potenciális vírushordozók, így megfertőzhetik azokat, akik továbbra sem akarják felvenni a védőoltást.
A harmadik ok a mutációk megjelenése, amelyek ellen alapvetően hatásosak az oltások.
Ugyanakkor Nada Kuljic-Kapulica orvos úgy véli ahhoz, hogy a gyermek felvegye a védőoltást, egy járványügyi szakorvos és a gyermekgyógyász véleményére is szükség van. Meg kell vizsgálni a gyermek állapotát és annak tudatában dönteni. Előbb mindenki mást kellene beoltani, majd ezt követően jöhetnének a gyerekek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Óriási a baj: ha lesz egyáltalán gyümölcs a piacokon, akkor is csak méregdrágán

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

Kong az ürességtől a kassza: Budapestet a hitelek tartják életben

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Humanoid robotok is rajthoz álltak a félmaratonon: videón a döbbenetes látvány

A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?
