Lengyelországban már második hete tart a fiatal orvosok éhségsztrájkja, amelynek célja, hogy az állam egészségügyi kiadásai három év alatt elérjék a GDP 6,8 százalékát, továbbá hogy javítsanak a munkakörülményeken és az egészségügyi személyzet fizetésén - tudósított a gazeta.pl.
Az egészségügyi miniszter, Konstanty Radziwill szerint a fizetések nem éhbérek, a sztrájkolók követelései viszont sokkolóak és félretájékoztatják a közvéleményt. A fizetések 3170 és 3890 zloty között (240-290 ezer forint) vannak, ami nem éhbér a mai Lengyelországban. Igen, alacsonyak a bérek, de meg kell mondani a közvéleménynek, hogy pontosan mekkorák, mert enélkül félrevezetik az embereket - mondta az orvos végzettségű Radziwill.
A számokkal az a gond, hogy ezek a bruttó bérek. A rezidensek azt magyarázzák, hogy egy óráért 14 zlotyt kapnak, azaz nettó 2100-2400 zlotyt (160-180 ezer forint) keresnek. Ez 4 és 6 év közötti időtartamra szól - eddig tart ugyanis a rezidens státus.
A miniszterelnök se
Az éhségsztrájkoló fiatal orvosok többször is arra kérték Beata Szydlo kormányfőt, hogy találkozzon velük, ám nehezen értek célt. Az RMF FM rádióban a miniszterelnök szóvivője közölte, hogy csak abban az esetben hajlandó egy ilyen megbeszélésre a főnöke, ha a rezidensek befejezik sztrájkjukat. Végül a rezidensek felfüggesztették a tiltakozást a beszélgetés idejére, ami nem hozott eredményt.
Az éhségsztrájkban részt vevők közül már néhányan rossz egészségi állapotuk miatt kórházba kerültek, a helyükbe új orvosok álltak, akik szabadságot vettek ki, hogy ezt megtehessék. Lengyelország egész területéről érkeztek a lengyel fővárosba.
A rezidensek nem hajlandók abbahagyni a tüntetést. Közölték: rengetegen jelentkeztek hozzájuk, hogy csatlakozni akarnak és más városokban is terveznek demonstrációkat. Eközben azt is hangsúlyozzák, hogy tüntetésük apolitikus, azért indult, mert korábban a párbeszéd minden formáját kimerítették már.
A nyitókép forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot