A meg nem nevezett közlekedési minisztériumi forrásokat idéző hír szerint nagy az érdeklődés, eddig több mint három cég jelezte érdeklődését. Ezeket szintén nem nevezték meg.
Egy-egy koncessziós szerződésért 2,5-3 milliárd eurót kell fizetniük majd az érdekelteknek, a megvenni kívánt koncesszió hosszától függően. Ezek harminctól ötven évig terjednek majd.
A kormány a bevételt elsősorban az elmúlt évek gyors és látványos autópálya-építéseiből származó, kamatok nélkül több mint 4 milliárd eurós adóssága törlesztésére akarja költeni.
A horvát utak és autópályák dolgozóinak szakszervezete (NCS) októbertől aláírásokat gyűjt, hogy népszavazás dönthessen a koncesszióba adásról. A szakszervezet szerint a lakosság 60-70 százaléka ellenzi a nemzeti vagyon koncesszióba adását, már csak azért is, mert az üzemeltetők első intézkedése biztosan az lesz, hogy emelik az autópályadíjat - idézte a szakszervezet kifogásait a HINA.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!