Kína rendelkezik a világ sertésállományának csaknem a felével, valamint Kína a világ legnagyobb sertéshús előállítója és fogyasztója is. Ugyancsak a kínai statisztikai hivatal pénteken közölt adatai szerint a sertésállomány éves összevetésben 28,5 százalékkal, 306,75 millió egyedre zuhant szeptember végén. A sertésállomány ezzel már a 11. egymást követő hónapban zsugorodott - írta az MTI.
A Rabobank előrejelzése szerint Kína sertéshús termelése 25 százalékkal eshet az idén és további 10-15 százalékkal jövőre.
Kapcsolódó
A csökkenő sertésállomány és sertéshústermelés miatt jelentősen emelkedett a húsféleség ára. Az október 2-án zárult héten egy kilogramm sertéshús kiskereskedelmi átlagára 43,4 jüan (1822 forint) volt, 84 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
Az idei első kilenc hónapban Kína teljes hústermelése (beleértve a sertéshúst, a baromfihúst, a marhahúst és a bárányhúst) 8,3 százalékkal, 55,08 millió tonnára csökkent. Kínában az első sertéspestissel fertőzött állományt tavaly augusztus elején fedezték fel.
Ázsiában először 2017 márciusában bukkant fel a betegség, mégpedig a Kínával szomszédos Szibériában. Az először Afrikában csaknem száz éve felfedezett betegség szinte kivétel nélkül halálos kimenetelű az állatok - Európában a sertések és a vaddisznók - esetében, de kórokozója az embert nem betegíti meg. A sertéspestis járványokat nehéz megfékezni, mivel nem létezik hatékony védőoltás ellene.
A sertéspestis járványt csak nagyon szigorú igazgatási és rendészeti intézkedésekkel lehet megállítani, az állattenyésztőknek pedig hatalmas anyagi veszteségeket okoz, hogy egyebek között meg kell semmisíteni a fertőzött állományt, fertőtleníteni kell a telephelyeket és hosszú ideig nem forgalmazhatják termékeiket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Figyelmeztet a NAV: jól gondolja meg, mit csinál!

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Putyin nagyon fél Trumptól, „szisztematikusan engedni fog”

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Létezik egy repalack, ami jóval többet ér, mint 50 forint, jól becsülje meg

Donald Trump döntött: nyilvánosságra hozta a Kennedy-gyilkosság aktáit bő hat évtized elteltével

A vitatott árrésstop után közel kétharmadával csökkent az ára ennek a terméknek

Döbbenetes drónfelvétel készült a hírhedt magyar "húszemeletesről"

Spóroljon, fegyverkezzen! Lakossági megtakarításokból lenne harcias az EU, a németek már döntöttek
