A kis- és középvállalatokra összpontosító Caixin/Markit felmérés hétfőn közzétett adatai szerint a kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) a januári 51,5 pontról tavaly május óta legalacsonyabb szintre, 50,9 pontra csökkent és ezzel már a harmadik egymást követő hónapban gyengült a mutató.
A BMI 50 pont fölötti értéke növekedésre, az alatti pedig visszaesésre utal. Elemzők a januárival megegyező, 51,5 pontos mutatóra számítottak februárra.
Az új megrendelésekre vonatkozó almutató a januári 52,3 pontról 51,5 pontra gyengült, az új exportmegrendelésekre vonatkozó alindex 50,2 pontról 48,8 pontra süllyedt, míg a foglalkoztatási már a hetedik egymást követő hónapban maradt az 50 pontos szint alatt.
A kínai statisztikai hivatal vasárnap tette közzé a nagyobb, állami kézben lévő vállalatokra fókuszáló, hivatalos feldolgozóipari BMI-t. A hivatalos februári adat 50,6 pontra gyengült, a januári 51,3 pontról, szintén a feldolgozóipar növekedésének a vártnál nagyobb mértékű lassulását tükrözte, miután szakértők minimálisan gyengülő mutatóra, 51,1 pontra számítottak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

Közel 100 év után vitte vissza a könyvtári könyvet, hihetetlen összeget kellett volna fizetnie

Mérgezőek lehetnek a dubai csokik, katasztrófa, mit produkáltak az országos teszten

Annyian tüntetnek Belgrádban Orbán Viktor barátja ellen, hogy ki lehet tenni a megtelt táblát

Financial Times: Engedett a magyaroknak Brüsszel, csak ne blokkoljanak

Meggyilkolnák Zelenszkijt - előkerült a legsötétebb terv

Már százezer ember néz farkasszemet Vuciccsal

Ez az új találmány még hatékonyabbá teheti a növénytermesztést
