A Napi Gazdaság cikke
Van köztük olyan, aki a befektetési megrendelések helyett volt ügyfelei és kollégái ebédrendeléseit veszi fel korábbi munkahelye közelében lévő kifőzdéjében. Mint mondja, egy idő után olyan kevés dolga volt brókerként, hogy elmaradtak a jutalékai, ezért új megélhetés után kellett néznie.
Három évvel a dubai befektetési buborék kipukkadása után az ország tőkepiacai még mindig zsugorodnak. A forgalom 77 százalékkal esett 2009 óta, a négy évvel ezelőtt aktív 98 brókercégből mára csupán 41 maradt. A nagy nemzetközi pénzintézetek − köztük a Crédit Suisse és a Nomura Holdings − leépítették ottani tőkepiaci tevékenységüket, a helyi alapítású Al Futtaim HC Securities LLC, amely julisban még vezette a brókercégek listáját, január elején zárta be irodáját. Az EAE tőkepiacainak együttes kapitalizációja 97 milliárd dollár, kevesebb mint fele a 2007-es 206 milliárdnak. A külföldi befektetők mindössze 2,8 milliárd dirham (762 millió dollár) értékben kötöttek üzleteket a harmadik negyedévben, ami 83 százalékkal kevesebb a 2009. július-szeptemberinél.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt