"Ez lesz az első alkalom 1983 óta, amikor megkaptam az amerikai állampolgárságot, hogy nem szavazok a Republikánus Párt jelöltjére a választásokon" - írja Schwarzenegger.
A volt szenátor még vívódik, hogy milyen stratégiát válasszon, vagyis lehet, hogy elmegy és Clintonra szavaz, vagy otthon marad. Szerinte hiába republikánus, ezúttal az ország érdekét kell nézni a pártérdekkel szemben, ez pedig az, hogy Trumpot ne válasszák elnökké - olvasható az Indexen.
Kapcsolódó
Sok republikánusnál ezen a héten telt be a pohár Trumppal kapcsolatban, az egyébként is rendkívül megosztó jelöltről ugyanis előkerült egy hangfelvétel 2005-ből, amelyen nőkre tesz vállalhatatlan megjegyzéseket.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket