A koffeinnel felturbózott energiaitalok megváltoztatják a szívverés módját - állítják a Bonni Egyetem kutatói a BBC beszámolója szerint. Kutatásuk során 17 embert vizsgáltak meg egy órával azt követően, hogy elfogyasztottak egy energiaitalt.
Ennek eredményként megállapították, hogy a szív összehúzódásai erőteljesebbek lettek a bevitt serkentő hatására. Eddig nem tudtuk pontosan, milyen hatással vannak az energiaitalok a szívműködés funkcióira - szögezte le Jonas Dorner a kutatás egyik vezetője. Ezekben a termékekben háromszor annyi koffein van, mint más hasonló innivalókban, elsősorban a kávéban és a kólában.
A nagy koffeinbevitelnek számos ismert mellékhatása van - tette hozzá. Ilyen a gyors szívverés, a remegés, a vérnyomás növekedése, illetve - a legsúlyosabb esetekben - az agyvérzés vagy a hirtelen, váratlan halál.
Bármi megtörténhet
A kutatók olyan italt adtak a kísérleti alanyoknak, amely 100 milliliterenként 32 milligramm koffeint, továbbá 400 milligramm taurint tartalmazott. Utóbbit a fizikai teljesítőképességet javító anyagok között tartják számon, hatását a szívizom működésének befolyásolásán keresztül fejti ki.
A kutatás szerint a bal szívkamra, amely bepumpálja a vért az érrendszerbe keményebben húzódott össze egy órával azt követően, hogy a kísérleti alany megitta az energiaitalt. Bebizonyítottuk, hogy az energiaital-fogyasztás rövid távon hatást gyakorol a szív összehúzódó-képességére - fogalmazta meg végső következtetésüket Dorner.
Azt nem tudják pontosan, hogy ez az erőteljesebb szívösszehúzódás miként befolyásolja az emberek napi tevékenységét vagy atletikus képességeit. Szintén nem ismert, milyen hatással lehet mindez a szívbetegségben szenvedőkre. A kutatók azt tanácsolják, hogy a szívritmuszavarokkal küszködők és a gyerekek ne fogyasszák ezeket a termékeket.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit