Éves szinten júniusban 6,0 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Csehországban. Havi összehasonlításban viszont 0,2 százalékos növekedést mutat a statisztika. Májusban az éves szintű csökkenés a pontosított adatok szerint 6,6 százalékos, a havi szintű pedig 2,3 százalékos volt - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken Prágában.
Elemzők szerint a csökkenés alapvető okait az egyre növekvő inflációban és a lakosság spórolási igyekezetében kell keresni. Másfelől az is tény, hogy tavaly júniusban a korábbi korlátozások után megnyílt üzletekben nagyon élénk volt a kiskereskedelmi forgalom, ami most azt jelenti, hogy a tavalyi összehasonlítási alap is magas az elemzők szerint.
A forgalomcsökkenés gyakorlatilag minden üzletípust érint, kivételt csak a gyógyszertárak és a drogériák képeznek.
Júniusban már hatodik hónapja folytatódott az internetes üzletek forgalmának csökkenése. Míg a koronavírus-járvány időszakában az internetes üzletek kétszámjegyű mértékben nőttek, az idei első félévben havonta több mint tíz százalékkal csökkentek. Júniusban azonban ez a csökkenés már 2,8 százalékra mérséklődött.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin