Kedden este az arabica ára 2011 októbere óta először emelkedett 2,5 dollár fölé fontonként (1 font 45,36 dekagramm) az Intercontinental Exchange (ICE) New York-i határidős jegyzésében - írja az MTI.
A világ vezető arabica exportáló országában, Brazíliában a termés egy részét károsította a fagy és a szárazság, ami a szakértők szerint kedvezőtlenül befolyásolja majd a jövő évi termést is. Eközben Kolumbiában a termés egy része az árvizek miatt veszett oda, míg az exporthoz szükséges konténerek hiánya miatt visszaesett Vietnam kávékivitele.
Az amerikai mezőgazdasági minisztérium legutóbbi, novemberi előrejelzésében az szerepelt, hogy Brazília kávétermése az idén júliustól 2022 júniusáig terjedő piaci évben 56,3 millió zsák (1 zsák=60 kilogramm) lesz, ami jócskán elmarad az egy évvel korábbi 69,9 millió zsáktól.
Ágazati szakértők továbbra is magas kávéárakkal számolnak a szállítási költségek emelkedése, a műtrágya magas ára és a munkaerőhiány miatt.
A világ kávétermelésének nagyjából 70 százalékát adó arabica fő termőterülete Brazília, azon belül is a Minas Gerais régió.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
A szélenergiát kellene erőltetni, a földgáztól megszabadulni