Az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének biztosi kollégiuma a nap folyamán testületi látogatást tesz az EU rotációs elnökségét most fél évre átvevő Luxemburg fővárosában - ott, ahol Juncker másfél évtizednél is hosszabb ideig kormányfő volt.
Xavier Bettellel, a jelenlegi luxemburgi miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján a görög dráma volt a fő téma. Juncker úgy vélekedett, hogy nehéz további tárgyalások várnak Görögországra akkor is, ha a referendumon az igenek kerülnek többségbe. Nem tudott ugyanakkor válaszolni arra, hogy a hitelezők egyáltalán hajlandóak lennének-e újra megnyitni a tárgyalásokat, ha a "nem" győzne.
Az eddigi pénzügyi mentőprogramról megállapította, hogy az befejeződött, és jelenleg nincsenek folyamatban tárgyalások.
"Ha a görögök nemmel szavaznak, akkor az azt jelenti, hogy mindent megtettek a görög tárgyalási pozíció javítása ellenében" - mondta Juncker.
A sajtótájékoztatón Xavier Bettel azzal támasztotta alá Juncker szavait, hogy a referendum elutasító kimenetele nyomán a külvilág kénytelen lenne tiszteletben tartani ezt a görög álláspontot, ami nagyban bonyolítaná a helyzetet.
A nagyhercegség miniszterelnök egyébiránt azt hangsúlyozta, hogy az EU-nak úgymond hidat kell építenie - nem csupán Görögország, hanem az EU-tagságról népszavazást tervező Nagy-Britannia felé is.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára