Brüsszeli tájékoztatás szerint a két uniós társjogalkotó, az Európai Parlament és a tanács közötti megállapodást a tagállamok EU-s nagykövetei hagyták jóvá.
A 2015-ben útjára indított, eredetileg három évre tervezett beruházásösztönző intézkedéscsomagot 2020-ig hosszabbítják meg, amivel a várakozások szerint legalább 500 milliárd eurót tudnak majd mozgósítani.
Kapcsolódó
"A befektetési feltételek javultak Európában, a beruházások szintje ugyanakkor még mindig alacsonyabb, mint a válság előtt volt" - mondta Toomas Toniste, az EU soros elnökségét betöltő Észtország pénzügyminisztere.
"Egy nagyobb és hatékonyabb pénzügyi alappal elősegíthetjük a beruházásokat, erősíthetjük a hosszú távú növekedési kilátásokat" - mondta.
A beruházási program meghosszabbítását még hivatalosan is jóvá kell hagynia a tanácsnak és az uniós parlamentnek.
A Juncker-terv lényege, hogy az uniós büdzséből rendelkezésre bocsátott összegek segítségével olyan beruházások megvalósulását segítse elő a multiplikátorhatást kihasználva, amelyeket a magánszektor gazdasági alapon esetleg túl kockázatosnak ítélne, de ilyen ösztönzővel mégis hajlandó belevágni a megvalósításba.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet