Az Egyesült Államokban nő a nyomás a Biden-adminisztráción annak érdekében, hogy javítsa az USA és Venezuela kapcsolatait, miután az utóbbi ország vezetősége gesztusokat tett a jobb viszony érdekében - jelentette az AP. Nicolas Maduro "szocialista" rendszere elengedett két amerikai rabot az ország egyik börtönéből és megígérte, hogy újrakezdi a tárgyalásokat a hatalom ellenzékével.
Maduro március első hétvégéjén tette a gesztusokat, miközben Caracasban fogadták a washingtoni Fehér Ház és külügyminisztérium küldöttségét. Miközben erről az egyeztetésről az amerikai kormány nem sokat árult el, Maduro némi önelégültséggel kajánul jegyezte meg, hogy a két ország zászlaja egymás mellett lengett, ahogy az kell.
Az elmúlt öt évben az USA vezetése sok mindent megpróbált, hogy megbuktassa venezuela vezetőjét, az olajembargótól a büntetőfeljelentésen át titkos puccskísérletek támogatásán át, ám hiába. Azzal vádolják, hogy ellopta Venezuela demokráciáját, ám ennél nagyobb bűn Oroszország inváziója Ukrajna ellen, így Venezuela két szempontból is hasznos lehet.
Mint a világ egyik jelentős olajtermelője exportjával - ha az USA nem akadályozza azt - növelheti az olajkínálatot a világpiacon, ami hozzájárulhat az árak csökkenéséhez, továbbá segíthet az orosz olaj kiszorításában a világpiacról.
Az Ukrajnával kapcsolatos legfontosabb híreket ezen a linken olvashatja.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint