"Kiszámítható és stabil környezet biztosításán dolgozunk" - fogalmazott a miniszterelnök hozzátéve, hogy a jogszabály-módosításról szóló előterjesztést következő ülésén fogadja majd el a kormány. Így világosan meghatározzák, hogy kit is terhel a fizetési kötelezettség ebben az esetben. Az intézkedés nem visszamenőleges érvényű.
A bejelentés előzménye egy hetek óta húzódó jogi-politikai vita, amelyet a spanyol legfelsőbb bíróság október közepén hozott ítélete váltott ki. A bíróság ugyanis akkor úgy határozott: a több évtizedes gyakorlattal szemben nem az ügyfeleknek, hanem a bankoknak kell fizetnie az eljárási illetéket, az úgynevezett jogi dokumentációs adót (AJD).
Kapcsolódó
A döntés 1,5 millió jelzáloghitelest érintett volna, a spanyol pénzügyminisztérium számítása szerint pedig mintegy 5 milliárd euróba kerül volna az államkincstárnak.
A legfelsőbb bíróság azonban kedden felülbírálta korábbi határozatát, és kimondta: az illeték mégis az adóst terheli.
Carlos Lesmes, a Legfőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CGPJ) elnöke szerda délelőtt úgy nyilatkozott: a kialakult helyzet a törvényi előírások hiányosságából adódik, mert azok nem rendelkeznek világosan, és kérte a jogalkotót, hogy orvosolja a kérdést, tegye nyilvánvalóvá, kinek kell fizetnie.
A spanyol miniszterelnök sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy kezdeményezni fogják a parlamentnél a banki ügyfelek érdekeit védő független hatóság létrehozását. Kérdésre válaszolva reményét fejezte ki, hogy a bankok nem hárítják majd át az illetéket az ügyfelekre, és hozzátette: bízik a bankok felelősségtudatában, valamint a jelzáloghitel-piacon tapasztalható nagy verseny erejében.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az