Az így kapott összegről a juttatásban részesülőknek nem kell elszámolniuk. Ezen felül ugyanakkor más típusú, alapvető szociális támogatásért (például munkanélküli segélyért) nem folyamodhatnának.
Finnország az első európai ország, amely nemzeti szinten visz véghez egy hasonló szociális kísérletet. A kormány az intézkedéssel a bürokrácia és egyben a szegénység csökkentését, foglalkoztatottság növelését szeretné majd elérni.
Olli Kangas, a KELA finn társadalombiztosítási intézet tisztviselője szerint a programmal ösztönözni szeretnék a munkanélkülieket a munkakeresésre, amit az is segít, hogy egyes kiválasztott személyek azután is megkapják a juttatást, miután már sikerült állást találniuk. Jelenleg sok munkanélküli azért is visszautasíthat egy alacsony fizetéssel járó vagy rövid időszakra felajánlott állást, mert így eleshet a nagyvonalú finn társadalombiztosítási juttatások jelentős részétől.
Később kiterjeszthetik a próbaprogramot más, alacsony jövedelmű csoportokra is, mint a szabadúszók, kisvállalkozók és részmunkaidőben dolgozók. Az 5,5 milliós Finnországban 8,1 százalékon állt a munkanélküliség tavaly novemberben, ami stagnálás az egy évvel korábbihoz képest. A skandináv országban 3500 eurót (1,08 millió forint) tesz ki az átlagjövedelem a versenyszférában hivatalos adatok szerint.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező