A letartóztatottak között van az engedély nélküli felvonulás főszervezője is, aki szerint a megmozduláson 288 ezer ember vett részt - idézi a lapot az MTI.
Tízezrek vonultak Hongkong Yuen Long nevű külső kerületébe szombaton, hogy tiltakozzanak az ottani vasútállomáson múlt vasárnap történt erőszakcselekmény, valamint a rendőrség azzal kapcsolatos, elégtelennek tartott intézkedései ellen. A július 21-én tartott tiltakozás késő esti óráiban csaknem száz fehér inges férfi - közülük néhányan bűnszervezetek tagjai - rátámadt a tüntetőkre és az utasokra, 45 embert megsebesítve.
Kapcsolódó
Az eredetileg békésre tervezett szombati felvonulás azonban ismét erőszakba torkollott, amikor - a rendőrség közlése szerint - a demonstrálók közül néhányan téglákat és valamiféle vegyszert tartalmazó üvegeket dobtak a rohamrendőrökre, akik közül négyen megsebesültek.
A rendőrök ekkor könnygázt, gumilövedékeket és szivacsgránátokat vetettek be a tömeg szétoszlatására, később pedig a vasútállomáson is összecsaptak a demonstrálókkal, gumibotokkal és paprikasprayvel rontva rájuk az után, hogy néhányan egy felüljáróról egy tűzoltó készüléket dobtak a rohamrendőrök közé.
A tüntetések vasárnap is folytatódtak a különleges közigazgatási státust élvező városban, ahol a hónapok óta folyó tiltakozási hullámot a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet indította el, amely lehetővé tette volna, hogy Hongkong olyan feleknek - egyebek mellett Tajvannak és Kínának - adjon ki szökevényeket, akikkel korábban nem volt kiadatási egyezménye. Az azóta felfüggesztett tervezet ellenzői attól tartanak, hogy Peking visszaélne a lehetőséggel, és a politikai menekültek ellen használná fel. Sokan Peking növekvő befolyását, és ezzel párhuzamosan Hongkong demokratikus jellegének további csorbítását látják a törvénytervezetben.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra