A lengyel baromfiágazat arra hívta fel a figyelmet, hogy alig egy hónapon belül összeomolhat a baromfihús piaca - adta hírül a Business Insider Polska. Ennek oka, hogy Lengyelországban terjed a madárinfluenza, s így 40 napon belül a baromfi egyharmada eltűnhet a piacról.
Az információt a Portal Spozywczy (élelmiszerportál) tette közzé, s ebből az derül ki, hogy azon a területen tarol a leginkább a madárinfluenza, ahol a tyúkokat tenyésztik. Nem hivatalosan azt mondják az újságíróknak, hogy már megszületett a döntés, miszerint ezen a területen le kell ölni minden baromfit, függetlenül attól, hogy az adott tenyészetben felütötte-e már a fejét a járvány, vagy sem.
Kapcsolódó
Mi több, a vírus a tenyészállományt is érinti, aminek hatására mintegy 30 százalékkal kevesebb az új állat, mint rendszerint. Ha figyelembe vesszük, hogy Lengyelországban havonta több mint 100 millió csibe kel ki, akkor 40 nap alatt körülbelül 30 százaléknyi baromfihús hiányozhat. Ez áremelkedéshez vezethet, miközben a baromfihús ára már így is 60 százalékkal magasabb, mint a tavalyi év végén. Minden felmérés szerint a baromfié a legnépszerűbb hús Lengyelországban.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni